A Rokonok

I. fejezet:

            Egy apró falu melletti réten gyerekek játszadoztak. Az egyik kisfiút elvakította a déli nap fénye és egyenest beleszaladt négy idegenbe. Felnézett és észvesztve rohant a falujába. A többi kisgyerek megszeppenve figyelte az eseményeket.

-Feh! Jellemző.- mondta az egyik idegen. Egy másik, egy nő az idegenek közül elnéző pillantást vetett sértődött társára és ezt mondta:

-Minden esetre, azért nézzünk körül a faluban.- Tehát négy idegen, két nő és két férfi a falu felé vette az irányt. Ott már várta őket egy öregember a botjára támaszkodva. Ráncos volt és a háta is erősen előre görnyedt. A szél nehézkesen mozgatta durva anyagból készült ruháját.

-Állj félre az útból, öreg, ha jót akarsz magadnak!- kiáltott rá a sértődött idegen. Ekkor félősen kikukucskált az öreg mögül az a fiú, aki elfutott az imént. Pici barna szeme most nagyra tágult a kíváncsiságtól. Hosszú fekete haja elhanyagoltan hullott inkább rongynak nevezhető ruhájára.    

-Feh! Hát te is itt vagy? Most nem futsz el?

-Inuyasha! Csillapodj le, kérlek!- mondta egy férfi a sértődött Inuyasha társai közül.

-Te egy szellem vagy?- kérdezte az öreg teljesen nyugodt arccal.

-Hát persze hogy, az vagyok! Mégis mit gondoltál???- válaszolta Inuyasha aki a méltatlan kérdést halva csak még jobban megsértődött.

-Akkor velem kell, hogy gyere. Valakivel találkoznod kell!

-Nagypapa ugye mondtam hogy, ő egy hatalmas kutyaisten. -mondta büszkén a félős kisfiú nagyapja biztonságosnak tűnő háta mögül. Egyszerre tört ki a nevetés Inuyasha útitársaiból. Ő maga, pedig bele is pirult ebbe a kijelentésbe. Az öreg elvezette őket egy fakunyhóhoz, amely lényegesen nagyobb volt a többinél. Az ajtóban megállt, hirtelen megfordult és egy kézmozdulattal megállította a mögötte menetelőket. Aztán jelentőségteljesen a magasba emelte régi rücskös botját és hármat koppintott az ajtóra. Bent mintha mozgolódtak volna… és kitárult az ajtó. Ott állt egy nő. Haja hosszú ezüstszínű volt és hátul összefogott. Hegyes hátra nyúló füle miatt le se tagadhatta volna, hogy szellem. De a legfigyelemreméltóbb a szeme, amely olyan kék volt, mint a legmélyebb tenger, és úgy is szikrázott a napsütésben. Ez tette őt annyira megnyerővé. Magas, karcsú testét egyszerű fehér köntös fedte.

Körbe nézett a társaságon és a csillogó szeme egyből meg is akadt Inuyasha-n.

-Nahát!!! Milyen aranyos fülecskéid vannak!!- látszott rajta hogy, alig tudja leküzdeni a vágyát és nem odamenni,  megtapogatni a kutyafüleket. A másik idegen férfi az ajtóban álló lány elé akart lépni de az egyik női társa egy jól irányzott ütéssel a gyomrába még időben megakadályozta.

-Arról ne is álmodj Miroku!- mondta.

-Nem értem, hogy mire gondolsz Sango.- nyögte Miroku a fájdalomtól alig kapva levegőt.   

-Ugyan! Tudod te jól!- mondta unottan Sango.

-Milyen édesek!- kiáltott fel az ajtóban álló tündérszép nő.- Gyertek be! Szeretnék veletek beszélgetni.- kérte őket. Sorban mentek be az ajtón követve a titokzatos nőt. Bent kellemes füstülő illata terjengett. A termetes szoba közepén égett egy takaros tűz. Azt ülték körbe. Egy ideig csendben a tűzbe feledkezve ültek… aztán a vendéglátójuk türelmetlenül megtörte a csendet.

-Mutatkozzatok be, kérlek!

-Ohh! Bocsáss meg! Teljesen belemerültem a tűzbe. Majd én bemutatom a társaimat. Ő itt mellettem Inuyasha, ő Miroku, mellette ül Sango és én Kagome vagyok. Te ki vagy?

- Hmm.. Szép nevek. Az én nevem Inumara.

-Nagyon emlékeztetsz valakire, de nem tudom hogy, kire.- mondta Inuyasha.

-Hát igen! Sokan mondják hogy, a megszólalásig hasonlítanék Inutaisho-ra ha fiú lennék- büszkélkedett Inumara. 

-Hogy kire??- hökkent meg Inuyasha.

-Hát Inutaisho-ra! Azt hittem te hallottál róla, hiszen te is kutyadémon vagy. Az aranyos fülecskéid elárulnak akkor is, ha csak félig vagy az. Valójában én Inutaisho-t keresem és azt hittem te, hallottál már róla. Azért indultam el olyan messziről hogy, megnézzem magamnak azt a hatalmas szellemet, akire én állítólag annyira hasonlítok.- a társaság mélyen hallgatott és mind Inuyasha reakcióját figyelték.

-Ezzel már elkéstél!- mondta lassan, Inuyasha.

-Ezt meg mégis miért mondod?- lepődött meg Inumara.

-Mert egészen biztos vagyok benne, hogy őt nem fogod látni már soha!

-Azt majd meglátjuk!- makacskodott a lány.

-Nem! Úgy látom, nem értesz. Azért nem láthatod az apámat, mert már régen meghalt! -Inuyasha felállt és kiment.

-Az apját? De hiszen akkor mi rokonok vagyunk!- mondta Inumara csodálkozva.

- Hogy, rokonok?– kérdezte elkerekedett szemekkel Kagome.

-Én azért hasonlítok rá, mert szegről, végről a rokonom. Ha ő Inuyasha apja, akkor mi másod, harmad, negyed, ötöd vagy tudja a fene hogy, hányad unokatestvérek vagyunk. Nahát! Eljövök otthonról hogy, találjak egy nagybácsi féle démont, erre találok egy unokatestvér félvért. Igazán boldog vagyok… ez sokkal, de sokkal jobb!! Kagome, menj ki érte, kérlek. Szeretnék vele még beszélgetni. –Kagome egy szó nélkül a fiú után ment. Miért is szólt volna, hiszen úgy is azt tervezte, hogy kimegy hozzá. Ő egy fán ült. Ezüstös haját a szellő finoman lebegtette. A messzeséget fürkészte. Más a kemény tekintetéből azt hihette, hogy, borzasztóan dühös. De Kagome tudta már jól hogy, csak bántja valami.

-Inuyasha! Mondanom kell valamit, amit tudnod kéne.- A hanyou rémült arccal nézett a lányra, azt hitte most valami bensőséges fog következni. Ez a mondat még azt is elfeledtette vele, hogy keménynek akar látszani. Leugrott és mindenre elszántan nézett a lányra. Már felkészült arra, hogy most aztán őszintén elmond mindent...  

-Tudod kiderült hogy, Inumara a te rokonod.- előzte meg a félvér vallomását Kagome.

-Hogy mim nekem?- Inuyasha annyira meglepődött, hogy nem az a jelenet jött, amire számított, hogy kedve lett volna megfojtani Kagomét. De nem tette, mert fel kellet fognia azt, amit mondott neki.

-Gyere be, mert szeretne veled beszélgetni.

-Már nem kell, hogy bejöjjön.- szólt egy fa mögül kilépve Inumara.- Most magamra hagynál a rokonommal?- vigyorodott el Inumara.

-Hát persze. Én addig visszamegyek a többiekhez.- a rokonok még nézték ahogy, Kagome eltűnik a lemenő nap fényében.

-Nos, kedves, nem tudom hányad unokatesóm mesélj nekem magadról.

-Hogy? Mit mesélhetnék magamról. Egyáltalán honnan tudjam, hogy megbízhatok-e menned?

-Hmm.. Kutya becsszóra! Megbízhatsz bennem.

-Te mindig így vigyorogsz?- kérdezte Inuyasha.

-Persze! Nem is baj az, ha az ember kimutatja, ha boldog. És miért is ne lennék boldog, amikor megtaláltam az egyik rokonomat.

-Nah, látod, ebben különbözünk….- és egy hosszas-hosszas beszélgetésbe kezdtek, amely a csillagos éjszakába fulladt. Amikor visszamentek a házba a többiek már aludtak. A padló recsegésére viszont Kagome felriadt és kérdőn nézett rájuk. Inumara rákacsintott. A lány látva, hogy minden rendben visszafeküdt. Inuyasha nagyon megkönnyebbült hogy valakinek ennyire őszintén kibeszélhette a legmélyebb, legtitkosabb vágyait és félelmeit. Lefeküdt Kagome mellé és arra gondolt, hogy ilyen nyugodtan régen nem aludhatott már ebben a világban.

II. fejezet:

Más nap reggel arra ébredtek, hogy a falu teljesen felfordult és az emberek sikoltozva futottak valami elől. Inuyasha rögtön fölpattant és fordult volna hátra, hogy a rokonát és Kagome-t itt tartsa. De meglepetésére Inumara fürge mozdulatokkal előhúzta hosszú botszerű fegyverét. Inkább egy olyan fegyverre hasonlított mintha egy bot két végére rákötöttek volna egy-egy baltát úgy, hogy az élük az ellenkező irányba nézzen. Csakhogy ez tömör elefántcsont színű anyagból készült és a „balták” belül lyukasok voltak. Inuyasha biztos volt benne, hogyha ezzel lecsap, akkor egyből eltörik. De mielőtt elmondhatta volna kételyeit a lány már kint volt. Inuyasha nem akart kimaradni a harcból ezért gyorsan követte. Kint egy hatalmas lény állt. Nagy volt és ormótlan. Finoman szólva nem sütött a szeméből az értelem. Inuyasha épp elkezdett örülni, hogy végre lesz egy üdítő és könnyű munkája de, ekkor meglátta, hogy Inumara már ott van a bumburnyáknál és támadásba, lendül. Olyan gyorsan forgatta a botját, hogy szinte egy egybefüggő körnek látszott. Kecsesen felszökkent és egy könnyed mozdulattal levágta a szellem fejét. Az ostoba démon észre sem vette hogy meghalt…

-Igazán jól harcolsz.- mondta Inuyasha elismerően.

-Köszi. A következő a tied, lehet.

-A következő?

-Mindjárt jön még egy. Te nem érzed a szagát?

-De,… most ahogy mondod, tényleg érzek valamit.

Kagome sietve kiszaladt a kunyhóból.

-Inuyasha! Egy ékkőszilánk közeledik, nagyon gyorsan.- abban a pillanatban egy az előzőhöz hasonló démon lépett ki a mamutfenyők közül. Inuyasha Inumarára nézett. Ő bólintott és egyet hátra lépett. Inuyasha, mintha csak erre várt volna, előkapta a Tessaiga-t és egyetlen csapással, előhozta a szélvágót. Az ugyancsak bugyuta démon több darabban zuhant a földre.

-Hát igen! Nem hiába a rokonom.- mondta bólogatva Inumara. Miután Inuyasha kikaparta a hús cafatok alól az ékkőszilánkot visszatért barátaihoz.

-Miféle fegyver ez Inumara?- kérdezte Inuyasha és a botra mutatott.

-Egészen remek darab. A saját agyaramat adtam hozzá és nagyon hozzám nőtt.    

-Inuyasha? Nem gondolod, hogy lassan tovább kell állnunk?- kérdezte Miroku.

-Nem lenne kedved velünk tartani?- érdeklődött Inumarától a rokona.

-Hmm.. Végül is itt már kezd unalmas lenni. Rendben! Veletek megyek. Indulhatunk?

-Öhh.. hát persze csak össze kell pakolnunk.- mondta Sango.

-Várjatok!!! És mi lesz Shippo-val? Azt beszéltük meg vele, hogy a faluban megvárjuk.- rémüldözött Kagome.- Nélküle nem mehetünk tovább!

-Áhh! Mi ez a sok tetem itt? –kérdezősködött Shippo.

-Nah, végre hogy itt vagy. Már majdnem elmentünk nélküled.- könnyebbült meg Kagome.

-Szerencsére Kirara gyorsan ide tudott hozni. Kagome? Ki ez a széplány? Miroku megkérte már, hogy legyen a gyermekeinek az anyja?- kérdezte Shippo.

-Nem volt rá lehetősége.- mondta Sango.

-Shippo, elhoztad a gyógynövényeket, amiket kértem?

-Hát persze! Itt vannak, tessék.- Shippo átadott Kagome-nek egy csokor növényt.

-Nah, most már rendesen el tudlak titeket látni.- mondta a lány vidáman.

III. fejezet

A kis csapat már elhagyta a falut és egy barátságos erdőben, táboroznak. A tűz körül csendben üldögélnek.

-Hváááááojv!- ásított Inumara.- Én most megyek egyet sétálni.

-Rendben.- mondta Sango.

Inumara nagyon jól érezte magát az éjszakai erdőben. Szerette a természetet és az állatokhoz is nagyon értett. Kellemesen hűvös szél lengedezett a fák ágai között. A sápadt holdfényben Inumara ezüst haja még csillogóbbnak tűnt.

-Egy pillanat!- torpant meg Inumara.- Ez a szag, nekem ismerős. –szélsebesen szaladt a szag forrásának irányába.

-Vhááh! Mi ez a hideg a lábamon?- rémülten megállt és lenézett a csupasz lábfejére. Egy kisseb patak szélén állt. –Jaj! A szag követése úgy lekötötte a figyelmem, hogy nem is tudtam, merre jöttem?!

-Te magadhoz beszélsz?- egy kócos kislány állt a túlparton és figyelte őt.

-Szia!- köszönt neki Inumara kedves mosolyával az arcán.- Nem szoktam mindig magamnak beszélni.

-Akkor jó! Azt hittem, hogy bolond vagy. Mi a neved?

-Engem Inumarának hívnak, és téged?

-Én Rin vagyok. –válaszolt a kócos.

-Te lennél Rin?- akkor már tudom mi volt az az ismerős szag. Sesshoumaru a közelben van?

Rin csodálkozva nézett Inumarára. Nem kérdezte, hogy honnan tud Sesshoumaruról vagy honnan, tudja, hogy ő az útitársa… csak bólintott. Azt gondolta, hogy ő valami boszorkány vagy jósnő lehet ezért nem vitatkozott vele, egyszerűen elvezette őt a táborhelyükhöz. A gond csak az volt, hogy Sesshoumaru már nem volt ott.

-Honnan tudnám! Hiszen ilyeneket nem szokott az orrunkra kötni.- felelte Jyaken amikor Rin megkérdezte, hol van a nagyúr.- Különben is, hogy merészelsz egy idegent ide hozni?- De Rin nem figyelt a kis talpnyalóra.

-Ülj le és várjuk meg együtt.- ajánlotta Rin.

-Rendben.- egyezett bele Inumara. Alig telt el pár perc és Sesshoumaru sétált be közéjük. Mélyen a gondolataiba merült. Nem is nézett társaira csak szótlanul leült. Rin feltűnően nézte és kuncogott is valamin. Sesshoumarut kifejezetten zavarta a kislány nevetgélése. Hirtelen felkapta a fejét és készült, hogy kérdőre vonja Rin viselkedését amikor… meglátta Inumara-t. Ő már felállt és úgy figyelte a nagyurat. 

-Ahh! Szóval ezért nem találtam a szag forrását. Végig itt voltál. Ki vagy te? Ismerős a szagod.

- Én Inumara vagyok. Azt nem kérdem, hogy te kivagy. Te Sesshoumaru vagy, Inuyasha bátyja és egyben az én rokonom.- Inumara rokonán nem látszott semmi döbbenet.

- Vagy úgy.- mondta lassan.- Ez esetben itt maradhatsz, és nem öllek meg.

- Köszönöm, de nem szándékozok sokáig itt maradni. Tudod az öcsédhez, csatlakoztam.

-És minek jöttél ide?

-Én csak kíváncsi voltam rád.- mondta szerényen Inumara.

-Jól van, akkor most, hogy láttál, mehetsz is.

-Tényleg azt szeretnéd, hogy mennyek?

Sesshoumaru belenézett a nő szemébe és… elveszett. Attól fogva elfelejtette mit akart és kire haragudott, egyszerűen boldog volt és a lelke megnyugodott.

-Nem szeretnél velem beszélgetni? –kérdezte Inumara. A nagyúr nem szólt. Csupán alig észrevehetően bólintott, megfordult és elindult abba az irányba amerről jött. Inumara a nyomába szegődött és követte. Sesshoumaru egy lejtős tisztáson állt meg, bevárta rokonát és leült.

-Milyen jól lehet látni innen a csillagokat!- mondta Inumara miközben letelepedett valahányadik unokatestvére mellé.

-Igen, ilyenkor mindig ide jövök…- kezdte Sesshoumaru a hosszú és mély beszélgetést.

IV. fejezet

Hajnalodik. Az ég alján rózsaszín és narancsszín felhők úsznak végig. Egy karcsú női

alak bontakozott ki a rózsaszín félhomályban. Inumara volt az. Előtte egy fecske repült. Hajnalig beszélgetett Sesshoumaruval. A démon kiöntötte neki a lelkét, akárcsak Inuyasha. Tudta, hogy általában a halandóknál az ő puszta jelenléte is megnyugtató, de ez az eset más. Itt sokkal nagyobb lelki sérülések vannak. Itt nem csupán elveszett kölyökkutyákról volt szó. Inuyasha kinyitotta a szemét amikor leült közéjük:

-Te meg hol kóboroltál ennyit? Átkozottul aggódtak miattad a többiek.

-Igen? Ez kedves tőlük. És te hogy aludtál?          

 -Jól, ha tudni akarod. – füllentette a kutyafülű. Valójában nagyon aggódott rokonáért és ezt mind ketten tudták. A nap vérvörös korongja feljebb tornázta magát az égen. A csapat többi tagja is ébredezőben volt. Amíg a teának való víz melegedett Kagome a jövőből hozott könyveket bújta. Csak ő meg Inumara voltak a táborhelyen. Shippo és Sango vízért Inuyasha és Miroku még több tűzifáért ment.

-Uhh! Ezt sose fogom tudni, megtanulni.- jelentette ki Kagome az egyik vastag könyvét összecsapva.

-Még is, mivel gyötröd ennyit magad?- érdeklődött Inumara.

-Tudod pénteken dolgozatot, írunk, és muszáj tanulnom rá.

- Juj! Ez iszonyú!... De mond, mi az a dolgozat? –kérdezte a szellem elpirulva a saját tudatlanságán.

-Nem kell annyira szörnyülködni!- nyugtatta meg Kagome.- Ez csak az iskolai felmérés.

-Ohh. Akkor jó.

-Inumara? Szeretnék bevallani valamit.

-Csak nyugodtan.

-Tudod, amikor itt vagy velünk én annyira nyugodt vagyok. Pedig máskor az agyam mindenféle butaságon szokott zakatolni. Most teljesen nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak érzem magam.

-Rájött!!! Ez hogy lehet? Hogyan érezhette meg a képességem?- gondolta Inumara.

-Látom te sokkal több vagy egy egyszerű halandónál. Sőt, még a démonoknál is túl teszel, akikkel eddig találkoztam.- mondta ki a véleményét hangosan Inumara.

-Ohh, köszönöm. –mondta a szemét lesütve Kagome.

-De ha már rájöttél erre szerintem, megérdemled, hogy megtudd a teljes igazságot.- Kagome fölemelte tekintetét a földről és Inumara-ra emelte azt.

-Emlékszel arra, amikor beléptetek a falubeli kunyhómba?

-Hát persze. Emlékszem, hogy olyan finom füstölő illat volt bent.

-Igen. Tudod a füstölőket a megtisztulásomhoz, kell használnom. Nekem olyan erőm van amivel segíthetek minden élőlénynek és levehetem a terhet a lelkéről. Amikor túl sok teher gyűlik össze bennem füstölőkkel, megerősítem az energiáimat és magamat is megszabadítom. Ilyenkor talán túlzottan is vidám vagyok és vigyori.

-Most már világos. És hol voltál éjszaka?

-Sesshoumaru lelkét ápoltam.- Vigyorodott el Inumara.- Nem is képzeled mennyi baja lehet szegénynek.

-Sesshoumaru-t? Hogyan lehet, hogy Inuyasha nem szagolta ki?

-Szerencsém volt. Visszafele jövet eltévedtem és találkoztam egy fecskével, akit elhagyott a párja. Segítségemért cserébe idevezetett és adott egy tippet. Azt mondta, ha meghempergőzök a friss fűben, akkor nem fog érződni még a saját szagom se.

-Most már értem. Már csak azt nem tudom, hogy hogyan értetetted meg a fecskét.

-Jah! Mellesleg értem az állatokat.

-Nahát! Ilyen apróságról én is elfelejtenék beszélni. –ironizált Kagome.

-Most mesélj te magadról! Szeretnék könnyíteni rajtad. –Kagome belenézett Inumara szikrázó szemeibe és… elveszett. Nem akart mást csak megszabadulni a sok bánattól. És csak beszélt és beszélt addig, amíg meg nem érkeztek Inuyasha-ék.

-Feh! Látom, jól elvagytok. Mi meg itt szenvedünk. –mérgelődött Inuyasha.

V. fejezet:      

Sötét, felhős éjszaka volt. A társaság egy barátságos barlangot talált táborhelynek. Habár volt néhány denevér is benne, nem zavarták egymást. Valami zajt hallott Inuyasha. Kiment és körbeszimatolt. Egy ponton megállt és még egyszer bele szippantott a levegőbe.

-Ez Naraku!!!- ordította.

-Biztos vagy benne?- kérdezte Miroku.

-Egészen biztos, mert rengeteg ékkőszilánk közeleg. –válaszolt Kagome Inuyasha helyett.

-Akkor jobb, ha felkészülünk a fogadására.- mondta eltökélten Sango és felkapta a bumerángját.    

-Ku-ku-ku. Csak nem képzelitek, hogy legyőzhettek?- kérdezte Naraku.

-Már pedig valamelyikünk biztosan meg fog ölni.- válaszolta magabiztosan Inuyasha, és előrántotta apja nagy erejű agyarát. Felemelte és támadáshoz lendítette, amikor Naraku egy ugrással a háta mögé került. Az ugrástól leesett Naraku pávián maszkja és így farkasszemet tudott nézni ellenfelével. Inuyasha újból felemelte a Tesseiga-t de most valami másra készült, most a kardja legerősebb támadását akarta előhozni. A bakuryuuha-t. Ezzel a támadással képes lehet elpusztítani Narakut örökre. De ő megsejthetett valamit, mert a támadás elől sikerült kitérnie. Így a hatalmas támadás a barlang szája felé száguldott. A barlangban Shippo mozdulni sem birt a félelemtől. Inumara odaugrott és egyetlen hajítással kidobta Shippo-t a barlangból. De arra már nem maradt idő, hogy ő is kijöjjön. A barlang szája teljesen beomlott.

Naraku kihasználva a döbbenetet gyorsan eliszkolt. Inuyasha teljes erejéből futott a hatalmas törmelékekhez. Ott térdre rogyott és:

-Inumara!!! Inumara!!! NE AZ NEM LEHET!!!- ordította. Felkapta a kardját és épp le akart csapni a törmelékekre de, Miroku megállította.

- Inuyasha, ne! Gondolkozz, ha életben is maradt ha most lecsapsz az biztosan megölné.

Inuyasha kezei lezuhantak a földre:

-Mégsem ülhetünk itt ölbe tett kézzel!- mondta.

-Attól tartok, muszáj lesz.- mondta Sango.

Kagome oda ment Inuyasha-hoz és hátulról átölelte.

-Inuyasha, mond, érzel valamilyen szagot a levegőből?- kérdezte.

-Csak a fű illatát érzem semmi mást.- válaszolta.

-Akkor még van remény, ne aggódj.- nyugtatta Kagome a hanyuo-t.

-Ezt meg hogy érted?- nézett rá kérdőn Inuyasha.

-Ne kérdezősködj. Én azt mondom pihenjünk le. – mindenki nagyon furcsán nézte Kagomét de, nem ellenkeztek, mert fáradtak voltak.

VI. fejezet:

Másnap reggel Inuyasha-t hideg szél ébresztette. Fel akarta emelni a kezét, mert viszketett a bal füle de ekkor észrevette, hogy valami van a kezében. Egy darab papír volt az a belsejében meg valami írás:

Kedves Inuyasha és útitársai!

Nem kell aggódnotok miattam. A barlangból kijutottam épségben. (Néhány denevér segítségével. Ezt majd Kagome meg fogja érteni.) Mostantól boldogulni fogtok nélkülem is remélem. Sokat könnyítettem rajtatok remélem még sokáig könnyű lélekkel, tudjátok folytatni az utatok. Sok szerencsét kíván: Inumara.

Inuyasha letette a levelet és Kagome-t nézte.

-Hogy ez a lány mindig tud valamit, amit én nem.- gondolta.

VÉGE